Időszakosan szünetel a GDPR „fenyegetés”

By 2018 május 25, péntekEgyéb

A kis-és középvállalkozások egyelőre nem fognak bírságot kapni a NAIH-tól, amennyiben nem felelnek meg az új adatvédelmi rendelet által támasztott követelményeknek. Mindössze figyelmeztetésre számíthatnak.

Ahogyan egy korábbi blogposztban beszámoltunk róla, a magyar vállalatoknak csak kis hányada van felkészülve a megfelelésre. Ez annak ellenére van így, hogy a rendelet 2016 óta hatályos, a türelmi idő pedig még csak ma járna le. Ráadásul az igen szigorú magyar szabályozás (Infótörvény) miatt egyébként nem sok teendőjük lenne. Mégis, a kkv szektorban támadt riadalom nyomán, az osztrák mintát követve, a NAIH egyelőre csak figyelmeztetheti azokat, akiknél rendellenességet talál.

Ez nagy könnyebbséget jelenthet azoknak, akik vállalati szinten még nem GDPR-kompatibilisek, ugyanis ahogyan az az Opten kutatásából kiderült, a magyar cégek nagy részét a csődbe vinné, ha megkapná az új rendelet szerint kiszabható maximális bírság. Ez egyébként akár 20 millió euróra is rúghat, ami egy KKV esetén valóban kardinálisnak számít.

Ezért tehát megnyugtató a cégeknek, hogy a fent említett hatóság kicsit meghosszabbította a türelmi időt. És hogy ez miért jó ez a NAIH-nak? Nos, egyértelmű, hogy nem az a célja, hogy minél nagyobb büntetéseket szabhasson ki a vállalatokra, ezzel bedőltve a magyar KKV szektort. Sokkal inkább az, hogy egy adatvédelmi jogilag egységes, GDPR-nak megfelelő szférát alakítson ki.

A magyar végrehajtás tehát úgy döntött, hogy az osztrák parlament döntését követve egy ügyfélbarátabb stratégiát alakít ki. A tagállamok törvényhozásainak egyelőre még megvan erre a lehetősége, azonban kérdés, hogy ez a kis „időhúzás” meddig tartható fenn.

Mindez a vállalatok számára tehát azt jelenti, hogy még nem késő! Keresse specialistáinkat, hogy egy egyéni, cégre szabott tanácsadás után felkészítsék cégét a megfelelésre! Mindezt ráadásul garanciával vállalják!

Forrás: Index

admin

Author admin

More posts by admin

Leave a Reply